Mi is a virtualizáció?

Az IT iparágon belül a virtualizációt napjaink interfészei közt arra használják fel, hogy „kivonatokat” készítsenek azok különböző rétegeiből. A túlságosan átfogó és behatárolt interfészek miatt az egyes IT „rétegek” (pl.: a szerver hardver , valamint a csatlakozó hálózati infrastruktúra) egymásra utaltsága gyakran rugalmatlanságot és alacsony kihasználtságot eredményez.
Például: Amikor egy réteget frissítenek, a többinél is frissítés szükséges. Vagy ha egy réteg csak egy, jól meghatározott szerepet tölt be, akkor a többi rétegeket másra már nem nagyon lehet felhasználni.

Ahhoz, hogy felül tudjunk emelkedni ezeken a rétegeken, egy kiegészítő rétegre – a virtualizációs rétegre – van szükségünk. Mivel a mai IT területén rengeteg túlszabályozott réteget találunk, a további elválasztó rétegek beékelésének lehetőségei szintén változatosak. Csupán pár virtualizációs technológiát kiemelve:

• I/O virtualizáció
• Szerver virtualizáció
• Hálózat virtualizáció
• Applikáció virtualizáció
• Tárhely virtualizáció
• Kliens virtualizáció
• Operációs rendszer virtualizáció
• …

Az utóbbi években több IT installációnál is felhasználták a fenti technológiák valamelyikét, hogy egyesítsék azok előnyeit, és hogy korszerű, dinamikus IT infrastruktúrát érjenek el velük.

A tény, hogy a különböző hypervisorokat technikailag eltérő alapokra fejlesztik, azt eredményezi, hogy egy adott hypervisorra készült virtuális gép nem lesz kompatibilis egy másik gyártó hypervisorával. A problémát úgy oldották meg, hogy (mivel az alkalmazás a virtuális gép részeként érkezik, nem pedig a hagyományos installálható formátumban) minden nagyobb hypervisor gyártó támogatja az OVF-t (Open Virtualization Format). Ezt a formátumot használva az adott virtuális gép, módosítás nélkül futtatható a különböző hypervisorokon. A hátránya viszont az, hogy ennek a formátumnak a használatával (amit a Distributed Management Task Force, Inc szabványosított) bizonyos gyártóspecifikus hypervisor funkciók nem lesznek elérhetőek a szabványosítás miatt. Emiatt a múltban és valószínűleg a jövőben is néhány ügyfél arra kényszerülhet, hogy egyszerre többféle hypervisort futtasson az adatközpontjaikban.

Szervervirtualizációval számos üzleti előny érhető el. A technológiát alapjában véve nevezhetjük újnak, de még sosem volt ennyire kifizetődő, mint manapság.

Először is, a legtöbb rendszerépítőnek az elérhető konszolidációs faktor volt a legfontosabb motiváció, amikor a cégükhöz történő szervervirtualizáció bevezetéséről döntöttek. Amikor a vevőnek lehetősége nyílik lecserélni 10 (vagy egyes esetekben még több) régi szerverét 1 olyan új szerverre, amelynek energia felhasználása megegyezik egy régiével, az hatalmas megtakarítást jelent mind a beruházási költség (CAPEX), mind a működtetési költség szintjén (OPEX – energia és helymenedzsment).

Az adattömeg folyamatos, gyors ütemű növekedésére reagálni kell. Ezért az IT-működés költségeinek és komplexitásának csökkentése érdekében sok IT-vezető konszolidálja tárolórendszereit. Ezzel pedig szó szerint robbanásszerűen megnő az egy rendszerben tárolt adatok mennyisége.

A virtuális szerverek voltaképpen tárolórendszeren elhelyezkedő fájlok plusz a rendszeradatok, vagyis a virtuális lemezképek (VHD-k) tárolása is adatok formájában történik. Ezért az adattárolás rendkívül lényeges a virtuális szerverek hatékony és megbízható üzemeltetése szempontjából.

A közelmúltban történt természeti és ember okozta katasztrófák felhívták a figyelmet a katasztrófaelhárítási (disaster recovery) koncepciók fontosságára.